Stand By Me - John Lennon

A kilencvenes évek elején történelemtanárként fogalmaztam meg a következő gondolatot. Ha egy hegyes szakállú kopasz ember figyelmünkbe ajánl egy olyan világot, amelyben nincs tulajdon, nincsenek országok, és nincs vallás, akkor felháborodunk, hogy micsoda világtól elrugaszkodott pali ez. Ha viszont ugyanezt egy hosszú hajú, kerek szemüveges fiatalember énekli, akkor szép gondolatnak érezzük. A különbség a kettő között az, hogy Lenin tényleg lépéseket tett annak érdekében, hogy mindez megvalósuljon, Lennon viszont egy eszményt fogalmazott meg, amelyről nem akart végleg lemondani. (Arra csak később jöttem rá, hogy az Imagine-ról mért éppen Leninre - és nem, mondjuk, Marxra - asszociáltam. Maga a cím, továbbá a refrénben visszatérő "dreamer" szó ugyanis feltűnően rímel a Mi a teendő? egy szerintem fontos passzusára. Érdemes utánaolvasni :).)

Hát igen, a rendszerváltás idején vennem kellett egy nagy levegőt, és ki kellett mondanom, hogy nem tudok már marxista lenni. Lennon ebben a helyzetben a folytonosságot jelentette: a vonatkoztatási pontot, amelyet nem tagadtam meg. És nemcsak, talán nem is elsősorban az Imagine, a Give Peace a Chance, a Power to the People, a Woman is the Nigger of the World és más direkt politikai dalok miatt. Sokkal többről van szó: a fennállóval való meg nem békülésről az élet minden területén.



Na de térjünk rá a Stand By Me Lennon-féle változatára! 1975-ben Lennon kiadott egy nagylemezt Rock 'N' Roll címen, amelyen csupa olyan dalt énekel, amelynek nem ő a szerzője, és amely ifjúkora zenei világát idézi. Számomra különösen fontos ez a verzió, mert Lennon előadásában ismertem meg egyáltalán a számot, és őszintén szólva sokáig azt hittem, hogy Lennon saját számáról van szó.

És azért sem az Imagine lesz a mai videón.

Stand By Me - Otis Redding

Nem sokkal a Stand By Me 1961-es megszületése után 1964-ben - érdekes módon szintén 23 éves korában - lemezre énekelte a dalt az ünnepelt fekete soul énekes, Otis Redding (1941-1967) is. Én személy szerint nagyon szeretem ezt a felvételt, több fantáziát, kreativitást érzek benne, mint az eredetiben.



A soul - ezt írják a zenetörténeti kézikönyvek - a gospel és a rythm and blues (R&B) házasságából született zenei műfaj. Mintegy szekularizálja a vallásos gospelben rejlő mély érzéseket azzal, hogy a populáris szórakoztató zene ritmusvilágával turbózza fel őket. Az előző adásban bemutatott Ben E. King mellett Ray Charles volt a soul egyik megalapítója, vagy legalábbis úttörője. Maga Otis Redding apja egyébként baptista lelkész volt, így a zenei gyökerek egészen egyértelműek.

Az alábbi diavetítés hátterében Redding leghíresebb dala szól: Sitting On The Dock of The Bay.

Stand By Me - Ben E. King

Ami engem igazán izgat, az a könnyű dalocskák titka. Amikor fiatal voltam, egyszerűen láttam a dolgokat: Mozart értékes, a Beatles szórakoztat. Persze nekem nagyon fontos volt akkor is a Beatles, de valahogy elfogadtam, hogy ez kevesebbet ér, nem a katarzisra megy, meg ilyesmi. Ahogy öregszem, egyre kevésbé látok világosan. Odáig még rendben van, hogy Presser nagy értékeket hoz létre, pedig állítólag könnyűzenét művel. De hogy a Különös éjszaka volt mért szorítja össze mindig a szívemet, azt már nem könnyű megmagyarázni. Tényleg csak azért, mert ilyen egyszerű lélek vagyok? Vagy mégis lehet érték az egyszerűben is? Akkor is, ha történetesen nem népdal? Biztos, hogy a Megrakják a tüzet többet ér, mint a Stand By Me?

A Ben E. King, Jerry Leiber és Mike Stoller által írt dal, amelyet Ben E. King énekelt először 1961-ben, állítólag a világ negyedik legtöbbször előadott dala (ki hitte volna, hogy ilyen statisztika is van?): kb. 7 milliószor énekelték. 2001-ben az amerikai lemezgyártók szövetsége (RIAA) oktatási célból csinált egy közvéleménykutatást ("hogy előmozdítsa az amerikai zenei és kulturális örökség jobb megértését"). A szavazók kiválasztották a 20. század 365 legjelentősebb amerikai dalát. A Stand By Me a 21. lett. (Jó, az Over the Rainbow lett az első, de ezt most hagyjuk.) Röviden arról szól, hogy semmi sem számít, ha velem vagy. Ami nem egy nagyon eredeti gondolat a szerelemről. Viszont a jó zene mellett - vagy annak részeként - mégis csak jelen van benne a szorongás is: a biztos pont, amit a szerelem jelent, mégis csak egy ránk boruló éjszakában és egy összeomló világban jelent kapaszkodót.



Persze most egy darabig a csapból is ez fog folyni. Úgy értem, a radio knauszi csapjából. Az első adás: a kezdetről szól. 1961 nagyon régen volt, akkor még Ben E. King csak 23 éves volt, most már egy kicsit több, mint a képen is látszik. Népszerű énekes egy halom albummal, de azért elsősorban mégis úgy ismerik, mint aki először énekelte a Stand By Me-t. Sokat mondó tény, hogy széles körű karitatív tevékenységének központja a Stand By Me Alapítvány.

When the night has come
And the land is dark
And the moon is the only light we'll see
No I won't be afraid, no I won't be afraid
Just as long as you stand, stand by me

And darlin', darlin', stand by me, oh now now stand by me
Stand by me, stand by me

If the sky that we look upon
Should tumble and fall
And the mountains should crumble to the sea
I won't cry, I won't cry, no I won't shed a tear
Just as long as you stand, stand by me

And darlin', darlin', stand by me, oh stand by me
Stand by me, stand by me, stand by me-e, yeah

Whenever you're in trouble won't you stand by me, oh now now stand by me
Oh stand by me, stand by me, stand by me

Darlin', darlin', stand by me-e, stand by me
Oh stand by me, stand by me, stand by me

A videón egy még régebbi jazz az idős Kinggel: Money Honey.