Színek - La vie en rose - Édith Piaf

Elnézést kell kérnem a hosszú hallgatásért. Most mondhatnám, hogy sok dolgom volt, ami igaz is, de az igazi ok nem ez. A szenvedély most egy kicsit áttevődött a személyes és oktatási honlapomra, amelyet teljesen újradizájnoltam az utóbbi hetekben, és hát ezzel töltöttem az éjszakáimat a radio knauszi helyett.

A La vie en rose ('rózsaszín élet') régóta foglalkoztat, igazából érdemes lenne készíteni egy sorozatot a változatairól, egyszer talán meg is csinálom. Hihetetlen nagy sláger, rengetegen énekelték vagy dolgozták fel instrumentálisan. És megint a titok: mi van ebben a soványka dallamban, ami elbódít és magával ragad? Persze, hogy megint a film volt a kiindulópont nekem. A La vie en rose-t ugyanis előszeretettel használják filmzeneként, a legismerteb talán a Sabrina (1954) volt, amelyben Audrey Hepburn énekelte Humphrey Bogart savanyú képébe bele. Na én nem ebben szerettem meg, hanem a jóval későbbi francia Jeux d"enfants-ban ('gyerekjátékok'), amelyet - ki tudja, mért - Szeress, ha mersz címen vetítettek nálunk (Yann Samuel első filmje). Nos, a film egyszerre édeskés, giccs, limonádé és tragikus, torokszorító, rémisztő. Nekem ilyen a La vie en rose is, ne kérdezzétek, miért. Talán a film miatt. Talán Piaf miatt.



Édith Giovanna Gassion pici, törékeny testével szolgált rá a Piaf ('veréb') művésznévre. A családi háttér ezúttal igen érdekes: anyja bárénekesnő volt, de lelépett Isztambulba egy jó szerződéssel, ezért a kis Édith a nagyanyjához került, akinek viszont bordélyháza volt Normandiában. Na nem maradt ott sokáig, mert hamarosan apja vette magához. Louis Gassion egyebek mellett kígyóemberként lépett fel, és itt már a lánya is hasznossá tudta tenni magát, mert apja mutatványa után énekléssel vezette le a feszültséget. Alighanem itt derült ki, hogy van némi énekhangja.

Na de innen csak a lényeget. 1947-ben megtalálta élete nagy szerelmét, Marcel Cerdan bokszolót (na jó, tegyük hozzá: világbajnokot), és innentől az életet már rózsaszínben láthatta. Egészen 1949 őszéig, amikor Cerdan gépe lezuhant, Piafot pedig előbb az alkohol, majd a morfium kerítette hatalmába. 1963-ban halt meg, 48 évesen. Ha össze kéne gyűjteni a francia szellem öt jelképét, bizonyára ő lenne az egyik. A 20. század egyik meghatározó művésze volt.

Na de mai adásunk nem elsősorban róla, hanem a Rózsaszín életről szól, amely dal Piafé volt eredetileg, nemcsak azért, mert ő énekelte először 1946-ban, hanem azért is, mert ő írta a szövegét Louis Gugliemi zenéjére.

És most természetesen a szöveg franciául. Akit érdekel az angol fordítás, az nézze meg ezt a helyet, ott több fordítási kísérlet is olvasható. A francia helyesírásért nem vállalok felelősséget, viszont örömmel veszek minden korrekciót.

Des yeux qui font baiser les miens,
un rire qui se perd sur sa bouche
Voila le portrait, sans retouche,
de l'homme auquel j'appartiens

Quand il me prend dans ses bras
Il me parle tout bas
Je vois la vie en rose
Il me dit des mots d'amour
Ces mots de tous les jours
Et ca m'fait quelque chose
Il est entre dans mon coeur
Une part de bonheur
Dont je connais la cause
C'est lui pour moi, moi pour lui dans la vie
Il me l'a dit l'a jure pour la vie
Et des que je l'apercois
Alors je sens en moi mon coeur qui bat

Des nuits d'amour ne plus en finir
Un grand bonheur qui prend sa place
Des ennuis, des chagrins, des phrases
Heureux, heureux à en mourir

Quand il me prend dans ses bras
Il me parle tout bas
Je vois la vie en rose
Il me dit des mots d'amour
Des mots de tous les jours
Et ca m'fait quelque chose
Il est entre dans mon coeur
Une part de bonheur
Je reconnais la cause
C'est toi pour moi, moi pour toi dans la vie
Tu me l'as dit t'l'as jure pour la vie
Et des que je t'apercois
Alors je sens en moi mon coeur qui bat

Az alábbi videón a másik legnépszerűbb változat, Louis Armstrongé látható-hallható.

Rózsa - Guantanamera - Celia Cruz

Talán furcsa, hogy a rózsáról szóló sorozatot egy olyan dallal kezdem, amelyben azért nem tűnik központi jelentőségűnek a rózsa. De nekem fontos, hiszen a radio knauszi mottója is az a Martí-sor, amely leginkább a Guantanamerából ismert. A Guantanamera furcsa dal, legalábbis Magyarországon (vagy Európában) kevéssé ismert ez a műfaj. Általában műdalnak tartják, amely 1929-ben keletkezett, és amelynek szerzője - a Wikipédia cikke szerint - egy bizonyos José Fernandez Diaz, akinek rádióműsorai voltak Kubában. Egyesek szerint a dallam népzenei eredetű, ami nagyon is meglehet. Az eredeti szöveg egy guantanamói lányról szólt, és Fernandez Diaz a vele való afférját mesélte el a dalban több változatban is.

És éppen ez a több változat az, ami a Guantanamera jellegzetessége. Már maga a szerző is arra használta egyik rendszeres műsorában, hogy aktuális eseményeket énekeljen meg, és a későbbiekben még inkább ilyen jelleget öltött a dal: a szöveg állandóan változik, gyakran az énekesek improvizálják, és persze már semmi köze nincs a refrénhez, amely váltig a guantanamói lányt emlegeti. Műfajilag hasonló tehát a mexikói La Bambához, vagy még inkább az ugyancsak mexikói Cucarachához.

A Guantanamerával azonban még valami történt, aminek hatására ma nemcsak a legnépszerűbb kubai dal, hanem egyben a legfontosabb kubai hazafias dal is. Julián Orbón kubai zeneszerző José Martí Versos sencillos című ciklusának néhány részletét illesztette az eredeti dallamhoz, és így létrejött a ma leginkább használatos szövegváltozatok közös magja.



A rengeteg változat közül Celia Cruz egyik felvételét választottam. Maga Celia Cruz is nagyon sokszor énekelte a dalt egészen különböző módokon. Celiáról megemlékeztem már egy korábbi adásban, most nem ismétlem magam. Erre a felvételre azért esett a választásom, mert jó példa az improvizatív szövegkezelésre, és az ily módon sajáttá tett szövegben az énekesnő többször kifejezetten hivatkozik Martíra.



Ennek a felvételnek a szövegét sajnos nem tudom prezentálni. A meghatározó elem benne kétségkívül Kuba dicsérete, ami mindig nagyon fontos volt az emigrációban élő díva számára. Majd rátér Martí verseire, és azokat egy saját összekötő szöveggel kommentálja. Az alábbiakban közlöm a dal leggyakrabban énekelt strófáinak szövegét, majd Martí Cultivo una rosa blanca kezdetű költeményét az Egyszerű versekből. Sajnos tudtommal nincs magyar fordítása.

Yo soy un hombre sincero
De donde crece la palma
Y antes de morirme quiero
Echar mis versos del alma
Guantanamera, guajira Guantanamera

Mi verso es de un verde claro
Y de un carmín encendido
Mi verso es un ciervo herido
Que busca en el monte amparo
Guantanamera, guajira Guantanamera

Cultivo una rosa blanca
En julio como en enero
Para el amigo sincero
Que me da su mano franca
Guantanamera, guajira Guantanamera

Con los pobres de la tierra
Quiero yo mi suerte echar
El arroyo de la sierra
Me complace más que el mar
Guantanamera, guajira Guantanamera

José Martí: [Cultivo una rosa blanca...]

Cultivo una rosa blanca,
En julio como en enero,
Para el amigo sincero,
Que me da su mano franca.

Y para el cruel que me arranca
El corazón con que vivo,
Cardo ni ortiga' cultivo:
Cultivo la rosa blanca.

A YouTube videóján is Celia Cruz énekel: egy másik felvétel, más Martí-szövegekkel.

Imák - Mercedes Benz - Janis Joplin

Igen, jönnek majd a színek, de említettem, hogy egymásba fognak fonódni a motivikus sorozatok, úgyhogy most: Imák és hitvallások. Rögtön hangsúlyozom, hogy az anyag összeválogatásakor kifejezetten kerültem a direkt evangelizációs célú dalokat, ettől eltekintve azonban elég sok színű összeállításra lehet számítani az őszinte kereszténységtől a különféle vallások szinkretikus összekapcsolásán és a műfajt profanizáló irónián át a negatív hitvallásokig.

Janis Joplin híres a capella imája - a szerzők: Joplin, Michael McClure és Bob Neuwirth - kétségkívül nagyon profán, talán megbotránkoztató is első hallásra. Az énekesnő azért könyörög az Úrhoz, hogy vegyen (!) neki egy Mercedest, egy színes tévét és egy kellemes éjszakát a városban. Szerintem azonban duplafenekű ez az ima, mert miközben nagyon is meg tudjuk érteni ezeket a vágyakat, hiszen a saját vágyainkról van szó, ugyanakkor ironikusan szembesít is bennünket ezeknek az álmoknak a kisszerűségével. Janis megidéz egy egykor nagyon népszerű amerikai tévéshowt, a Dialing for Dollars-t. Ennek az volt a lényege, hogy a műsorban időnként felhívtak egy véletlenszerűen kiválasztott telefonszámot. Ha a vonal másik végén a fószer tudta a jelszót, azaz nézte a műsort, akkor nyert. Hát nem aktuális? (Basszus, megint nem vettem meg a lottót, és már 500 milliót fizet az ötös.)



Janis Joplinról írtam már egy pár keresetlen szót a radio knauszi régi folyamában, most ezt nem ismétlem meg. Nézzük meg inkább együtt a Mercedes-Benz egy 1995-ös reklámfilmjét! Ez a klip talán a legátütőbb szimbóluma a fogyasztói társadalomnak. Míg Janis profán imája ironikusan szembesít önmagunkkal, saját materiális vágyainkkal, a reklámfilm tökéletesen érzéketlennek mutatkozik ez iránt a dimenzió iránt, és JJ segítségével bizonyára sikeresen növelte az eladások számát. Talán nem is annyira profán ez az ima?



I'd like to do a song of great social and political import.
It goes like this:

Oh Lord, won't you buy me a Mercedes Benz?
My friends all drive Porsches, I must make amends.
Worked hard all my lifetime, no help from my friends,
So Lord, won't you buy me a Mercedes Benz?

Oh Lord, won't you buy me a color TV?
Dialing For Dollars is trying to find me.
I wait for delivery each day until three,
So oh Lord, won't you buy me a color TV?

Oh Lord, won't you buy me a night on the town?
I'm counting on you, Lord, please don't let me down.
Prove that you love me and buy the next round,
Oh Lord, won't you buy me a night on the town?

Everybody!
Oh Lord, won't you buy me a Mercedes Benz?
My friends all drive Porsches, I must make amends,
Worked hard all my lifetime, no help from my friends,
So oh Lord, won't you buy me a Mercedes Benz?

That's it!

Színek - She's a Rainbow - The Rolling Stones

Bocsánat azoktól, akik újra és újra próbálkoztak, hátha van valami újdonság, és mindig csalódniuk kellett. Sokáig nem voltam, mert egy kicsit el voltam havazva, de itt vagyok, és egy új sorozattal jelentkezem. Úgy döntöttem, motívumokon alapuló sorozatokat indítok. És hogy ne legyen unalmas, több ilyet fogok futtatni párhuzamosan. Az első a színekről szól, olyan dalokról, amelyekben fontos szerepet játszanak a színek.

És örülök, hogy kezdő darabnak megtaláltam a Rolling Stonesnak ezt a számát, amely általában idézi fel a színek kavalkádját. Pszichedelikus zene, akármit is jelentsen a hatvanas éveknek ez a varázsszava. Bizonyára nem véletlen, hogy ugyanakkor került a közönség elé - 1967-ben -, amikor a Beatles Lucy in the Sky with Diamonds c. agyonelemzett kompozíciója. Bár bizonyára nem elhanyagolható különbség, hogy Jagger és Richards száma a Their Satanic Majesties Request c. albumon hallható, míg a Lennon-McCartney dal a Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band címűn. Most ezt a különbséget nem elemezném túl, de azért mintegy szimbolikusan jól kifejezi a két együttes közötti inkább arculati, mint filozófiai különbséget. Miközben a két dal rokonsága szembeszökő.

Talán nem baj, ha most a Rolling Stonest nem mutatom be, inkább nézzünk meg egy képet a már vénülő, de - mondják - még mindig király fiúkról.



She comes in colors ev'rywhere;
She combs her hair
She's like a rainbow
Coming, colors in the air
Oh, everywhere
She comes in colors

She comes in colors ev'rywhere;
She combs her hair
She's like a rainbow
Coming, colors in the air
Oh, everywhere
She comes in colors

Have you seen her dressed in blue?
See the sky in front of you
And her face is like a sail
Speck of white so fair and pale
Have you seen a lady fairer?

She comes in colors ev'rywhere;
She combs her hair
She's like a rainbow
Coming, colors in the air
Oh, everywhere
She comes in colors

Have you seen her all in gold?
Like a queen in days of old
She shoots her colors all around
Like a sunset going down
Have you seen a lady fairer?

She comes in colors ev'rywhere;
She combs her hair
She's like a rainbow
Coming, colors in the air
Oh, everywhere
She comes in colors

She's like a rainbow
Coming, colors in the air
Oh, everywhere
She comes in colors

És a videó persze, hogy a Lucy in the Sky: egy részlet a Sárga tengeralattjáró című rajzfilmből, amely maga is olyan volt, mint egy szivárvány...